• вентиляции Днепропетровск
  • автономное отопление Днепропетровск
  • монтаж кондиционера Днепропетровск
  • отделочные работы Днепропетровск
  • металлоконструкции Днепропетровск
  • Kérdések

    A blog történetében számtalanszor előfordult, hogy mindenféle feltett kérdésekre megadtam a választ. Így is van ez rendjén, hiszen többek közt ezért is jött létre annak idején a dolog.
    Azonban ahogy az idő előrehalad, egyre gyakrabban szembesülök bizonyos szomorú tényekkel, amiket mindezidáig nem sikerült megértenem.
    Így rendhagyó módon had engedjem meg magamnak, hogy ezúttal ne választ adjak, hanem kérdezzek – bár tudom, hogy választ nem kapok majd.

    Sokat gondolkodtam az íjászatot űzők viselt dolgain, azok fonákságain.

    Megértenek a világ számos dolga közül szinte mindent, elfogadnak dolgokat, melyekkel szinte soha nem találkoznak testközelből, viszont az íjászat közé már vajmi kevesen tudnak csak párhuzamot vonni. Érthetetlenül állok a dolog előtt, hiszen pont ennél a cselekvésnél kellene nekik a legtöbbet nyújtaniuk.

    Mire is gondolok valójában?

    Az emberek döntő többsége valószínűleg elhiszi azt, hogy a vezetést gyakorolni kell ahhoz, hogy minél jobban vezessen. Ha valaki tapasztalatlan sofőr, nehezen indul neki nagyobb távolságoknak, próbálja tudását fokozatosan és folyamatosan építeni majd csiszolni. Elhiszi, tudja, hogy így kell – mert így kell lennie.
    Ellenben ugyanezen emberek fejében szinte meg sem fordul a gondolat, hogy ha nem elég tapasztalt az íjászat terén, akkor gyakoroljon még többet, még jobban, hogy fejlődjön, hogy alakítsa magát. Egész egyszerűen nem hiszi, hogy ezt így kell…

    Miért ez a hitetlenség egy olyan dologban, ami olyannyira kézenfekvő, hogy szót sem érdemelne?

    Vagy mondhatok egy másik példát is:

    Senki nem vitatja, hogy ha eredményesen szeretne egy adott sportot űzni, ahhoz edzeni kell, méghozzá jól kell edzeni. Ehhez elengedhetetlen egy megfelelő szaktudású ember segítsége, aki megtanít minden fortélyra, kihozva belőlünk a legjobbat és a legtöbbet. Bármerre nézünk a világban, ez működik mindenfelé, miért is ne működne.
    Kivéve ugye az íjászatot: alig maroknyi ember akad, aki kéri egy edző segítségét. Mondán, miért, hisz ő is csak lövetne, azt meg ugye magamtól is tudok, meg hát úgyis eltalálom a célt.

    Érthetetlen…

    De még mindig folytatnám:

    Feltétel nélkül tudomásul veszi minden ökölvívásért rajongó, hogy még a legnagyobb világklasszis öklözők is edzés közben „árnyékboxolnak”. Azaz, ütik a levegőt a tükör előtt, sokszor órákon át. Tudják, hogy ez fontos, mert ezzel is gyakorolják a megfelelő ütéseket, kombinációkat, mozdulatokat. Senki nem kérdőjelezi meg, hogy miért kell ez, hisz látszik az eredményeken, hogy ez fontos, tehát jó is.
    Viszont ha íjászatra adja valaki a fejét, arra még gondolni sem akar, hogy esetleg ő íj nélkül gyakoroljon! Mert ugye ki hallott már olyat, hogy íjászedzés íj nélkül, mindenféle gumiköteles marhaságokkal, meg lőlap nélküli vesszőfogókkal, meg behunyt szemes lövésekkel…

    Hogy is van ez?

    És ha már ökölvívás, akkor nézzük meg egy kicsit közelebbről a pofonok kemény világát:

    Ha valaki ki szeretné próbálni magát rendezett körülmények között valamiféle küzdősportban, meg sem fordul az a fejében, hogy ne eddzen előtte – sok esetben akár hosszú éveken keresztül. Tanul technikát, stratégiát, fejleszti erejét. Saját érdekében nem mond ellent edzőjének, mesterének, mert tudja, csak így lesz belőle igazi „harcos”.
    Ellenben ha íjász szeretne lenni valaki, meg sem fordul a fejében, hogy keressen maga mellé tanítót. Egyszerűen csak vesz egy íjat, aztán majd ő tudja, hogy hogyan és mit kell…

    De vajon valóban tudja, hogyan és mit kell?

    De ha csak mint sportot közelítjük meg az íjászatot, akkor is sok az „érdekesség”:

    Annak ellenére, hogy a tévé előtt szurkolók többsége soha nem száll ringbe senki ellen, valószínű, hogy boxkesztyűt még életében sem látott közelről, mégis tudja, hogy mik a súlycsoportok, mennyi a menetidő, melyek a megengedett illetve a meg nem engedett technikák, kik az esélyesek, ésatöbbi, ésatöbbi… miért is ne tudná, hisz ezt a sportot szereti, nem?
    Na de mi van íjászéknál? Azt sem tudja a többség, hogy milyen szakágak vannak, azoknak esetleg mik a szabályai, milyen íjfajták vannak, azok miben és miért különböznek, kik az élvonalbeli versenyzők, had ne soroljam tovább…

    Miért is nem tudják, amit nem tudnak?

    Kicsit még a sportnál maradva:

    A labdarúgó mérkőzéseken nem kell elmondani a kezdéskor a játékosoknak, hogy éppen most melyik kapura kell játszani, miért nem szabad ezt és ezt, mi az a les. Egésze egyszerűen mindenki tisztában van azzal, hogy aki a pályára lép, az az adott szabályrendszert ismeri. Ha mégis valami nyilvánvaló hibát követ el, akkor a játékvezető megbünteti. És ez persze így rendjén is van.
    Az íjászok azonban ha versenyre mennek, jószerivel azt sem tudják, éppen melyik kategóriában vannak, annak mi a szabálya, egyáltalán, ilyen és ilyen versenyen mit lehet és mit nem, milyen technikai felszerelést használhat és mit nem. Ha pedig a versenybíró szabálytalanságon éri, akkor kifogásolja, hogy márpedig ezt neki senki nem mondta, vagy nem tudta, hogy nem lehet. Ha netán ezért még meg is büntetik, akkor aztán mindenki hibás, csak épp ő nem…

    Mondhatnám erre azt is, hogy csupán véletlen hiányosság...

    Mostanában divatos lett a "száguldó cirkusz" rajtját megnézni.

    Egy magára valamit is adó Forma 1 rajongó betéve tudja, hogy a kedvenc pilótája milyen gumikkal versenyez, kik a sponzorok, mennyi az autó lóereje, mennyi a gyorsulása és a végsebessége. Ez teljesen természetes is, szinte magától érthetődik.
    De vajon mennyi íjfeszítő tudja, hogy pontosan milyen teljesítményre képes az íja? Milyen típusú és hány szálból font ideg van az íján? Mennyit változik az ajzásmagasság kánikulában és a csípős hidegben?
    Ezek a dolgok - ki tudja miért - már nem annyira fontosak az íjászok számára...

    Hogy is van ez akkor most?
    Többre becsülünk bárminemű információt az íjászatnál? Ez önmagában még nem is lenne baj, de azért csak azt valljuk, hogy íjászok vagyunk...

    Tudom, tudom, nem könnyű válaszokat adni.
    Igazából nem is várok válaszokat.

    De illene mindenkinek, aki valamelyest magára ismer a fentiek olvasásakor, egy kicsit elgondolkodni, hogy mik is lehetnénk, ha egy kicsivel is többet foglalkoznánk azzal, amit szeretünk, amit művelünk.

    Mert ezekkel a dolgokkal csak kevesebbek leszünk – és általunk sajnos az íjászat is.

    Román P.

  • репортеръ