• вентиляции Днепропетровск
  • автономное отопление Днепропетровск
  • монтаж кондиционера Днепропетровск
  • отделочные работы Днепропетровск
  • металлоконструкции Днепропетровск
  • A tanítvány

    Az Íjász Blog-ban már volt szó az edző, a tanító fontosságáról, szerepéről.
    Azonban még egyszer sem volt szó arról, hogy, mint tanulónak hogyan kellene viselkedni a tanítóval szemben…

    Régen jártam erre.
    Majd két hónapja, hogy az utolsó bejegyzést bepötyögtem a billentyűzettel.
    Mégsem szabadkozom, hiszen fölösleges. Nem ígértem soha dátumot, hogy mikor lesz a következő olvasnivaló, nem mondtam soha, hogy egyszer majd nem lesz vége – hiszen ami elkezdődött egyszer, annak valamikor vége is lesz.
    Ha hiányolt bárki is, az jó… hisz ezek szerint egy űrt töltök be, amire őszintén szólva, büszke vagyok.

    De visszatérve a bloghoz: miként is kellene a tanítványnak viselkednie, hogy méltó legyen a tanítatásra?
    A válasz amilyen egyszerű, talán éppoly bonyolult is. Naphosszat lehetne sorolni a megfelelő jelzőket, tulajdonságokat.
    Viszont, ahogyan az már előfordult itt, ezeken a lapokon (és biztos, hogy elő is fog fordulni még a jövőben), egy csodás könyvből szeretnék idézni ezzel kapcsolatban.

    Tudvalévő, hogy elkötelezett híve és művelője vagyok a távol-keleti harci művészeteknek, elolvasok minden könyvet, hogy mentálisan is szinten tudjam tartani tudásom. Ezen könyvek nem csak könyvek, hanem egyfajta útmutatók, hogy hogyan, miként kell, kellene életünket élni.
    Karsai János 1996-ban publikálta a „Sei Shin” (A vívás lelke) című művét, amit azóta volt szerencsém legalább tucatszor elolvasni. A minap, mikoron újból elővettem, egy fejezetnél úgy gondoltam, hogy ezeket a gondolatokat megosztom az íjászokkal is.
    Lehet belőle tanulni…

    „A tanítvány egyenrangú szereplő. Pusztán a jogai mások, mint a Mesternek. Nem alá-, hanem mellérendelt. Ha ő nem fogadja el a Mestert mesterének, kapcsolatuk sosem lesz megfelelő. Tulajdonságai nem különlegesek, csupán olyanok, amik képesek az embert tanítvánnyá emelni – mert aki képes másoktól tanulni, az képes az alázatra, aki képes mást maga fölött elismertetni, az képes önmagát alárendelni.
    A tanítvány: bízik önmagában, hisz mesterében, kész a befogadásra, nyitott a külvilágra, felkészült mindenre, magában hordozza a Mester csíráját.
    Azt mondom tanítvány: az én vagyok.
    Azt mondom tanítvány: az te vagy.
    Azt mondom tanítvány: az ő.
    Ez csak nézőpont kérdése, hiszen valahol, valahogy mindenki az.
    Amikor az EGY emberben üresség rejlik, ott elindul egy folyamat. Érzi a hiányt, és keres, kutat, próbálkozik. Talál…
    Megtalálta az Utat? Ez csak rajta múlik. Hiszen az Út az ember hétköznapi lelke.
    Az Út, ami neki van kikövezve, göröngyös. Pedig milyen egyszerű, és mégis… Mesterem példája jót mutat, de ha letérek az Útról, az engem mutat.
    Nem magamért kell, hogy éljek, és így nem fogy ki majd belőlem az élet.
    Nem sietek, nem hajszolom az időt, és ezért haladok.
    Nem tartoztatom magam, és ezért itt maradok.
    Figyelem mások életét, és életének értelmét – és így teljesül az enyém.”

    Ha a fenti gondolatokat átadoptáljuk az íjászatra, akkor talán sok mindenre választ kapunk, anélkül, hogy kérdéseket tegyünk föl.
    Egy próbát mindenesetre megér.
    Nekem sikerült…

    - Román P. -

    Aki ezeket a gondolatokat

    Aki ezeket a gondolatokat megszívleli az válhat tanítványból jó tanítóvá.

  • репортеръ