• вентиляции Днепропетровск
  • автономное отопление Днепропетровск
  • монтаж кондиционера Днепропетровск
  • отделочные работы Днепропетровск
  • металлоконструкции Днепропетровск
  • Vásárlási útmutató

    Ha már egyszer eldöntötted, hogy milyen kategóriát választassz, nem árt egy-két dologgal tisztában lenned.
    Egy négyrészes sorozatban próbálom megismertetni a különféle eszközöket.

    Visza eleinkhez - tradicionális íjak

    Alapvetően két nagy csoportba lehet besorolni a tradicionális íjakat : a visszacsapó reflexíj és a hosszúíj.
    Bár mindkettő nagyban különbözik a másiktól, használhatóságát tekintve mégis egy kategóriáról kell hogy beszéljünk.

    Választhatsz sokféle típus közül, a lehetőségek tárháza szinte kimeríthetetlen. Bármelyik gyártót megkérdezed, minden esetben ugyanazt a választ fogod kapni : az ő által készített eszköz a legjobb, a többi majdhogynem használhatatlan.
    De mi is valójában az (legalábbis a feltételezett)igazság?
    Nézzük sorjában...

    A visszacsapó reflexíjak közül választhatsz ún. magyar-, hun-, szkíta-, mongol-, török-, indiai-, kínai-, perzsa-, és még ki tudja hányféle íjak közül. Mindet felsorolni talán nem is lehetne pontosan.
    Próbáld úgy kiválasztani a neked való eszközt, hogy ne azt keresd, ki-mikor-miért-kiért-kiellen használta az adott íjat, hanem úgy, hogy melyik működését lehet a saját elképzelésed szerint birtokolni.
    A közel-keleti íjak reprodukciói szinte kivétel nélkül húrzsámollyal készülnek. Ez tulajdonképp egy kis vágat az íja alsó és felső karán, amibe az ideg az íj felajzott állapotában szépen belefekszik. Oldáskor az ideg belecsapódik ebbe a vájatba,még egy plusz - sok esetben nem is akármilyen plusz! - löketet ad a vesszőnek, nagyban befolyásolva annak erejét. Tehát nyugodtam kijelenthetjük, hogy a húrzsámolyal ellátott íjaknak ugyanolyan húzóerőnel jóval nagyobb az erejük, mint a húrzsámoly nélküli tarsainál.
    De vigyázat! Kezdő íjász lévén vedd azt figyelembe, a gyors vessző sokkal kevesebb hibát enged meg, mint a lassú, de annál megbocsájtóbb "testvére".
    A kárpát-medencei íjak replikái ezzel szemben sok esetben asszimetrikusak. Ennek előnye / hátránya a mai napig vitatéma a hozzáértők részéről.
    Ami viszont vitathatatlan érv, az a következő : asszimetrikus íjak esetében a vessző pont az íj mértani közepén fogja az ideget elhagyni, ezáltal egyforma munkát tud biztosítani az alsó és a felső íjkar részére egyaránt.
    A felhasznált anyagok tekintetében elsősorban megkülönböztethetünk - közhellyel élve - "műgyanta" és laminált íjakat.
    A "műgyanta" íjaknál, az íj alsó és felső szarvai kivételével egyfajta üvegszál-műgyanta kompozícióból (a pontos 'receptúra' minden gyártó féltve őrzött titka) készül. Ez a rész a legtöbb esetben bőrrel van bevonva, ami autentikusabb, sokszor esztétikusabb, ergó barátságosabb számunkra.
    A laminált íjak esetében az íj teljes egészében látszik egy fa mag, majd azon egy szintén - de az előzőnél sokkal vékonyabb - üvegszál/műgyanta réteg, tehát sokkal naturálisabbak. Viszont a hatásfokuk sokkal jobb!
    A laminált íjak sokkal gyorsabbak, robbanékonyabbak a "műgyantákhoz" képest! Épp ezért sokkalta gondosabb, pontosabb lövést követelnek meg, ezt kezdőként ne veszísd szem elől!

    Kapható még a piacon "eredeti" technológiával készülő, illetve különféle szaru- és csontberakásos íjak is, de ezek felhasználásuk szempontjából nem képeznek annyira elütő külön csoportot, hogy egy kezdő íjvásárlónak külön fejezetben taglaljam annak előnyeit és hátrányait.

    A hosszúíjak kategóriájában nincs ennyi variáció.
    Kitérhetnénk itt még az indián íjakra, valamit a deflex-reflex flatbowra is, de a nagy többség úgyis az angol hosszúíjra asszociál.
    Ez a típus szinte kívétel nélkül laminált eljárással készül, ennek tapasztalatairól az előbbiekben már szót ejetettem.
    Az íj ereje feltűnően nagy, szinte csak a gyártó külön megkeresére, és annak megkövetése után lehet gyengébb íjat találni.
    Ha ezt választotd, készülj a rendkívüli fizikai igénybevételre!
    A longbow esetében még két külön csoport külömböztethető meg, a polcos és a polc nélküli kivitel.
    A polc alatt itt a markolaton található vágat értendő, mely a vessző stabilabb kifutását teszi lehetővé. Nem egy utolsó segítség az íjász számára az ilyen segédeszköz!
    A longbow alakjából adódóan gyakorta gyorsabb hasonló paraméterekkel rendelkező visszacsapó társainál. Ezért versenyeken külön kategóriát képeznek.

    Miután ezen kategóriák mellett tetted le a szavazatod, úgy gondolom, valami oknál fogva megragadott ezen íjaknak a nemes egyszerűsége, sokszor 'primitív' gyönyörűsége, vagy csak szeretnélúgy lőni, mint őseink.
    Ezért ne feledd : a tradicionális íjakhoz természetes tollal ellátott favessző dukál! Fügetlenül attól, hogy milyen íjtipust választassz, vagy hogy versenyzel-e vagy sem.
    Tiszteld meg azzal az íjad, adózz ennyivel eleidnek, hogy sem fém ,sem karbon vesszőt nem teszel íjad idegére! A többiekkkel szemben etikátlan, magaddal és az íjaddal szemben pedig modortalan az efajta eszközhasználat!
    Igaz ugyan, hogy nagyban megkönnyíti a lövést, versenyen sok-sok plusz pontot hozhat, de ha ez vezérel, akkor térj át más kategóriára, pl: a vadászreflexre!

    Aki a tradicionális kategóriát választja, az az íjászat gyökerét próbálja megragadni.

    Annak minden szépségével és nehézségével...

    -Román P.-

    A tradicionális íjak használata

    Manapság egyre nagyobb „divatőrületként” van számon tartva a tradicionális íjak használata. Egyre nagyobb és nagyobb népszerűségnek örvend, mind több ember szeretné megismerni az íjászat szépségét, művészetét eme nagyszerű eszköz segítségével.
    Ez eddig mind szép és jó, íjász és magyar szíveket egyaránt megdobogtató szándék és tett. Hisz mi sem fejezhetné ki jobban az eleink előtti őszinte tisztelgést, mint az, ha az ő mindennap használt eszközeikkel próbálunk több kevesebb sikerrel célba lőni.
    De ami a borzasztó, és a legjobban elítélendő az, ha valaki olyan kezébe kerül ez a nemes eszköz, egy századokon át félve, tisztelettel emlegetett eszköz, akik oly módon kívánják azt használni, hogy az már-már az íj megerőszakolása, hagyományaink sáros lábbal való földbe döngölése!
    Sokan, sajnos egyre többen azért választják ezt az „ősmagyar”-nak nevezett íjat, mert politikai hovatartozásuk, felületes nemzeti érzelmük, valahová-tartozni-akarásuk jelen pillanatban ezt diktálja. Egyre többen tartanak mindenféle bemutatót, egyre többen látogatnak el vele versenyekre, íjász összejövetelekre és rendezvényre. És sajnos egyre többen is akarják tanítani az íjászatot a magyar íj segítségével...
    Viszont nem veszik a fáradtságot arra, hogy megtanuljanak vele lőni! Arra sem, hogy egyáltalán, tanuljanak vele lőni!
    Egyre többször és többször hallani azt, hogy a mellélőtt nyílvessző miért oda ment, körbemagyarázzák olyan ésszerűtlen dolgokkal, mint például, hogy „ezzel csak ennyit lehet csinálni”, vagy hogy „nem az a cél, hogy találjuk, hanem hogy lőjünk”, és a személyes kedvencem : „régen is így csinálták”...
    Szó szerint – és szándékosan így megfogalmazva – hányingerem van attól, ha ezeket a kifogásokat hallom! Nem titkolom, hogy a gyomrom felfordul ezek hallatán!
    Túlontúl sokat foglalkoztam az íjászattal ahhoz, hogy ne így éreznék...
    Hogy miért?
    Mikor azt látom, hogy mellémegy egy vessző, nem érdekel. Tényleg nem. Mindenki szokott mellé lőni, senki nem tud a világon mindig mindent pontosan csinálni. De.
    DE!
    Amikor a sikertelen lövést kimagyarázza valami olyannal, amiket fentebb idéztem... hát komolyan mondom, ősapáink forognak a sírjaikban!
    Hiszen ez az az íj, ez az íj, amivel a legpontosabban kellene tudni lőni! Ezzel is idézve eleink szellemiségét és munkáját!
    Vajon mennyien lennénk ma itt, ha Árpád népe annak idején azt mondta volna, „nem baj, ha mellément, csak lövöldözünk, mert ezzel így kell...” ez még viccnek is rossz!
    Csatában, vadászatkor, csak egy lövésre volt lehetőség. Csak egyetlen egyre... annak viszont olyan biztosnak kellett lennie, hogy az ellenfél rögtön harcképtelen legyen, ellenkező esetben ő lőtt ránk, időt sem hagyva arra, hogy újratöltsünk. Úgy kellett az íjat használni, hogy a vad azonnal terítékre kerüljön. Ha az első lövés el lett hibázva, éhes maradt a család. És akkoriban kevés volt a „kisbolt”, ahol a reggelit meg lehetett venni...
    Egy kilőtt nyílvessző volt maga az élet és a halál. Ha talál tovább élünk, ha nem meghalunk.
    Nem találni bele a célba első lövésre tradicionális íjjal?! Ez nem más, mint az íjas kultúránk eltiprása. Ennél már csak az a „jobb”, mikor meggyalázzák a történelmi (kinézetű) íjat a fém, vagy carbon nyílvessző használatával!
    Könyörgöm!
    Gondolkodjunk el egy kicsit...
    Az íjjal tudni kell lőni. Ennyi. Kész.
    Arra lett kitalálva, hogy őrizze, védje a nemzetet, óvja a családot az ellentől, a férfi megszerezze általa az élelmet.
    Mindezt ledegradálni olyan szintre, hogy meg sem akarjuk tanulni a tökéletes használatát, az nem más, mint ténylegesen elfeledtetni azt, hogy honnan származunk.
    Ha már megadatott nekünk az, mi oly kevés nemzetnek, hogy íjjal nőttünk fel, tanuljuk meg hát azt annak megfelelően használni. Ha pedig mindez nehezen megy, gyakoroljunk még többet, és még többet.
    De ha így is nehéz, még így sem megy, akkor tegyük félre örökre a tradicionális íjat. Ne szennyezzük be azt a hozzá nem értésünkkel.
    Se az íjat, se az emlékét...

    Ösztönös célzás

    Működik a blog... legalábbis van, aki olvassa.

    Mint fentebb már azt említettem, lehetőség van privát levélben is kérdéseket feltenni.
    Egy nemrég érkezett levélre szeretnék itt a blogon keresztül (is) választ adni.

    A kérdező leveléből idézek egy részletet:
    "...nem igaz, mert ha ösztönösen lövök, akkor a K... féle íjak jóval jobbak a többinél, mert..."

    A válaszom egy részlete engedtessék meg nekem, hogy az ösztönös célzás definiálása legyen!

    Az ősidők vadászaitól a középkori íjászaton keresztül a mai természeti népek íjászaiig, valamint a modernkori íjászok hagyományőrzői számára az ösztönös célzás az egyetlen alkalmazott célzási mód.

    Maga a kifejezés, azaz a célzó segédeszközök használata nélküli és lövést „ösztönös”-nek nevezni félreérthető. Akkor volna „ösztönös”, ha bárki, aki mikoron először vesz íjat a kezébe, „ösztönösen” el tudná találni a célt – de erre csak nagyon kevesen képesek.
    Az ún. ösztönös célzást nem az ösztönök, hanem a sok-sok jól (és rosszul) begyakoroltés kivitelezett lövésből levont tapasztalat teszi lehetővé. Az „ösztönös” kifejezés csupán az angol „instinctive” szó szerencsétlen fordítása, csak más, jobb kifejezés hiányában, ezt használja mindenki. Az ösztönös lövés tulajdonképpen azt jelenti, hogy segédeszközök nélküli (pl. irányzék, szkóp, vesszőhegy) irányzással az íjász pontosan oda lő, ahová néz. Az eltalálandó pontot nézve, az íjat tartó kézzel rámutat és lő. Ez nem más, mint a szem és a kéz tevékenységének összehangolása : a szem odanéz, és az agy a kart a megfelelő helyzetbe hozza.
    Tehát az ösztönös célzás nem egyenlő a kapkodással, az íj „rángatásával”!!! Nem azonosítható azzal a - manapság egyre jobban elterjedő - jelenséggel, ami a horgonyzhási pont nélküli, stabil állást mellőző pufogtatással!
    Az ösztönös célzást csak folyamatos gyakorlással lehet elsajátítani és szinten tartani. Ezáltal programozódik be az agyunkba, hogy a célt valóban tudatalatti vezérléssel, el tudjuk találni. Megtanulása hosszú folyamat, de aki elsajátította, minden más célzónál gyorsabban - de nem feltétlenül pontosabban - tud lőni.

    Tévedés azt gondolni, hogy a régi korok nagy íjászai azért választották az ösztönös lövést, és azokat a bizonyos íjakat, mert az volt a legjobb.
    Nem.
    Az akkor élő emberek a technikának nem azt az útját választották, amelyben föltalálták majd később alkalmazhatták volna az irányzékot vagy a középlövő íjakat. Ehelyett kifejlesztették a számszeríjat, majd később a puskapor európai elterjedése során a különféle lőfegyvereket.

    Üdv: P

  • репортеръ